“Nyitunk a szépre…

Ez az Euroline mottója, ami számomra sok mindent magában foglal…

2007-ben még egyszemélyes cégként indultam el ebben a szakmában, tele kétségekkel és kérdőjelekkel.
Az út, melyet azóta végig jártam illetve a csapatommal közösen végig játunk, sokszor volt kanyargós és rögös, de nem panaszkodhatunk, hiszen mindannyian szenvedélyből végezzük ezt a munkát.

Mára már 11 fős csapattá nőttük ki magunkat, ahol mindenki teljes értékű tag, és akiket mind egy cél vezérel: olyan megbízható és profi csapatból álló nyílászáró céggé válni, aki méltó piaci szereplő lehet a nagy konkurensek között.

Minden nap megtisztelő az, ha Ügyfeleink bennünket választanak, megbíznak szakértelmünkben és tudásunkban olyannyira, hogy otthonaikat, irodáikat vagy a nyaralóikat mi tehetjük szebbé a saját gyártású vagy az általunk forgalmazott ajtókkal, ablakokkal, árnyékolástechnikai eszközökkel.
Szerintünk ez valahol bizalmi kérdés is, hiszen Partnereink a személyes terükbe, az otthonaikba engednek be bennünket a munka során…

Ezt a fajta bizalmat pedig minden esetben igyekszünk maximalizmussal, szakértelemmel és precíz munkával megköszönni! Szeretnénk ha mindenki úgy távozna az Euroline-tól, akár online, akár személyesen, hogy kapott valami pluszt, valamit többet tőlünk.

A weboldalunk és az online közösségi felületeink segítségével Ön beleláthat a belsős folyamatokba, megismerheti a márkáinkat és ami a legfontosabb: az EUROLINE CSAPATÁT IS.

Reméljük, hogy ennek a néhány sornak az elolvasásával picit közelebb került a cégünkhöz, és sikerült egy pontosabb képet kapnia rólunk.

Üdvözlettel: Szabó Levente (tulajdonos, ügyvezető)